Így válasszunk elegáns cípőt a nadrághoz

A folyamatosan lazuló szabályok mellett is vannak olyan részletek, amikről legalább tudni érdemes.
Így válasszunk a cípőt a nadrághoz

Néhány évtized alatt a lehető legtermészetesebb utcaképpé vált, hogy az emberek sportruhában közlekednek, biciklis nadrágban mennek bevásárolni, edzőcipőben indulnak tárgyalni. És bár nem mindenki hódol a laza és sportosnak látszó divatnak, ma már senkit nem érnek kérdő pillantások, ha a sportolási hajlandóság legcsekélyebb vágya nélkül, de mackóalsóban indul neki a nagyvilágnak. A kényelem az egyik elsődleges szempont a mai öltözködésben, ami viszont megoldható úgy is, ha kevésbé lazára vesszük a figurát; merev és nehezen betartható szabályok betartása nélkül, néhány részletet szem előtt tartva is lehet a megjelenés emlékezetes.

Madarat tolláról, embert surranójáról

Az első benyomás milyensége sok mindentől függ, vannak akiknek éppen a másik illető cipője adja ennek az alapját; kicsit jobban belegondolva viszont ma már szinte bármit párosíthatunk bármivel, mégis van valami, ami hatással van az összképre: a színek. Ha ugyanis a nadrág és a cipő színe nem passzol, akkor pont úgy festünk majd, mint egy ötvenes férfi, aki a ballagási öltönyét és a kerti cipőjét passzintja, hogy az unokatestvére esküvőjén elegáns, de táncra kapható benyomást keltsen. És persze az sem árt, ha a surranónk nem kopott vagy lyukas.

Elegáns, de mennyire?

Akár chinot, akár farmert visel az ember, egy elegánsabb cipő sokat alakíthat az összképen. Szakértők szerint, ha csak egyetlen elegáns cipőt szeretnénk vásárolni, az legyen egy egyszerű fekete fűzős bőr cipő, ami a legtöbb nadrággal -- igen, a kék farmerrel együtt is -- jól mutat, és akár a hétköznapokban is megállja a helyét. Amennyiben egy nem elég, akkor a következő szín, amit érdemes beszerezni, az a barna. Ennél a darabnál már érdemes olyan kivitelezésűt választani, ami kicsit izgalmasabb, részletgazdagabb, hiszen klasszikusnak ott a fekete. Ha magasról tojunk az elegáns cipőkre, és a tarka sportcipőkre esküszünk, akkor a ruháink színével érdemes kicsit gazdaságosabban bánni, azaz ha szeretnénk, hogy érvényesüljön a papagájos lábbeli, akkor válasszunk visszafogottabb, egyszínű nadrágot és pólót.

Szerző: Galambos Dániel
Fotó: Unsplash

Kapcsolódó cikkek

Hogyan érdemes bajuszt formázni?

Hogyan érdemes bajuszt formázni?

Úgy érzi, hogy ideje lenne fazont változtatni és beújítani valami merészre és ütősre?

A fehér ing - Hogyan és mivel viseld a fehér inget?

Hogyan és mivel viseld a fehér inget?

A fehér ing ma már egyáltalán nem számít ünnepi viseletnek, hiszen zakóval és farmerrel is bátran viselheted. A cikkben divat tippeket olvashatsz a fehér inggel kapcsolatban.

A férfiak sok hibát elkövetnek - Milyen hibákat ne kövess el az öltözködésben? – az öltözködés során.

Milyen hibákat ne kövess el az öltözködésben?

A férfiak nagy része nem szeret vásárolni és követnek is el hibákat. Mutatjuk is, hogy melyek ezek!